Ugrás a tartalomhoz

A gyártó sem tudja, mennyit fogyaszt a mosógépem

2021. jún. 19.

Amikor belevágtam a számolgatásba, írtam a mosógépünk gyártójának, a Samsungnak, hogy megtudjam egészen pontosan mennyi vizet és energiát fogyaszt az a program, amivel a pelenkákat mosom. Sajnos nem sok sikerrel jártam.

A 2020 januárjában a MediaMarktban vásárolt gépünkről a gyártó azt írta a válaszában, hogy 2019 óta nem forgalmazzák Magyarországon. Fogyasztásáról pedig nem árultak el pontos adatokat, mert a termék “egy teljesen más metódust használ a fogyasztási adatok meghatározására, ami már nem összehasonlítható a jelenlegi készülékekkel.” Hiába írtam, hogy én a metódustól teljesen függetlenül szerettem volna konkrét fogyasztást megtudni, újabb választ már nem kaptam.

Megírtam nekik, hogy aligha szempont a mosható pelenkát használók körében például a víztakarékosság. A kevés vízzel öblített pelenkákban maradhatnak mosószer szemcsék, amik irritálhatják a babák bőrét, ezért a gyakorló mosis anyukák extra öblítéssel és más trükkökkel igyekeznek a korszerű mosógépeket nagyobb vízfogyasztásra bírni.  

Leírtam, hogy nem szeretném összehasonlítani az adatokat más gépek fogyasztásával sem. Csupán kalkulálni szeretném, hogy a pelenkamosás pontosan mennyire terheli a környezetet és a pénztárcát konkrétan a mi esetünkben.

Megírtam, hogy az is válasz, ha pontosan nem tudják megmondani az általam kért mosási programnak a fogyasztását, mert mondjuk egy általános mosási program adatait mérik csak le, amikor a műszaki dokumentáció készül.

Az első és egyetlen válaszukban persze biztosítottak arról, hogy Samsung minden készülék gyártása, csomagolása és szállítása során nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, hiszen vállalat számára kiemelten fontos, hogy folyamatosan csökkentse az ökológiai lábnyomát. Bevallom, hogy elszomorított a Samsung hozzáállása. Csalódtam, hogy semmilyen konkrétumot nem tudtak hozzátenni a fenntarthatósági ígéreteikhez akkor, amikor éppen a szabálytalan működésükkel volt tele a magyar sajtó.

Így végül kénytelen voltam a teljes rezsiköltség növekedésünket beleszámolni a mosható pelenkázás árát kutatva.

Borítókép: Boncsér Orsolya – Szuzi és a naplopók