Ugrás a tartalomhoz

Több mint 160 egyedülálló szülő talált már munkát az Egyszülős Központ segítségével

2022. márc. 01.

Már több mint 160 egyedülálló szülőnek segített munkát találni az Egyszülős Központ – közölte a szervezet az MTI-vel.

A közlemény szerint a központ három éve indította el az egyedülálló szülők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő ingyenes programját, amelynek részeként tanácsot adnak az önéletrajz és a motivációs levél megírásához, valamint a sikeres állásinterjúhoz. Konkrét állásközvetítéssel is segítik a szülőket, az elhelyezkedésük után pedig hat hónapig utánkövetik őket a munkavállaló és a munkaadó szempontjából is.

A program 2019-es indulása óta 452 egyedülálló szülőnek segítettek az elhelyezkedésben, közülük 162-nek talált a központ állást, és 189 céget vagy vállalatot vont be a programba – írták.

Az Egyszülős Központ – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált – INCORPORA Programhoz csatlakozva biztosítja az egyszülős családok számára a támogatást.

A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt több mint három évben a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával mintegy 26 ezer családot ért el.

Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma körülbelül 300 ezer.

MTI
Címlapfotó: Andrea Piacquadio from Pexels